2015 legyen a látható Szeretet éve!

Papp János egyházelnök , 2014. december 27. szombat

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,16) – hirdette Jézus Krisztus a korabeli, és minden korok tanítványainak.

new-year-cards-2015-1024x682.jpg

De mit is jelenthet mindez nekünk 2015-ben és milyen következményei lehetnek életünkre, szolgálatunkra nézve?

Krisztus szavai szerint arra kell törekednünk, hogy tetteink, gyülekezeti, közösségi és intézményi szolgálatunk átlátható, érthető és követhető legyen. Egyre inkább a társadalom nyilvánossága előtt végezzük szolgálatunkat, mely sok lehetőséget és nagy felelősséget jelent a számunkra. Lehetőséget ad a kapcsolatok építésére, a szeretet sokféle megélésére, és az Evangélium továbbadására is. Felelősséget, mert az emberek „elszámoltatnak” bennünket ígéreteinkkel, összevetik életünket a Szentírással, és várják társadalmi szolgálatainkban a korrekt, építő, hívő jelenlétet.  

Van azonban egy még nehezebb feladat is. Azzal, akik vagyunk, és amit teszünk, Istenre, a mi Atyánkra kell mutatnunk. Az Ő dicsőségét és a feléje irányuló hálaadást kell munkálnunk mindenkiben. Arra kell törekednünk, ha jót látnak bennünk, segítséget kapnak rajtunk keresztül az emberek, kössék össze természetes módon az élő Istennel, és dicsőítsék Őt mindezért! A társadalmunk gondolkodásmódjából egyre inkább kivesző hálaadást és Isten-dicséretet kell beleélni környezetünkbe, hogy mint kovász a tésztában, szikra a száraz avarban, gyertya a sötétben, változást hozzon az Istenre való rácsodálkozás a körülöttünk élő emberek életében.

Nem könnyű ez a folyamat. Jól látszani, érthetően és hitelesen kommunikálni a mai információs áradatban, percnyi sztárok és gazdasági-politikai játszmák kereszttüzében csak Isten segítségével lehetséges. Szeretetből és felelősségből fakadó tetteinket alázattal és nyílt bátorsággal végezni, csak a Szentlélek erejével lehetséges. Isten felé fordítani a csodálkozást, a hálát és a jó szándékot, csak Krisztus átható jelenlétével tudjuk. Rá van tehát szükségünk először is nekünk, hívőknek, hisz „ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.” (II. Kor. 4,6)  2015 tehát legyen a látható Szeretet éve! 

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)