A szolgálat 4 évszaka

Pappné Major Krisztina Berettyóújfalu, 2014. április 13. vasárnap

Egy ismerősnek beszéltetem a márciusi programjaimról, többek között a lelkipásztorné konferenciáról. Erre ő csodálkozva kérdezte, hogy olyan is van? Van, és mennyire jó, hogy van!

SAM_2053.jpg

Március 22-én a Nap utcai imaházban volt az idei találkozó, ahol a szolgálat négy évszaka volt a központi téma. Már a meghívó plakáton is látszott, hogy izgalmas, színes nap lesz, és így is történt. Borosné Kübler Ágota, Balogné Kovács Magdolna, Kovács Gézáné Ildikó és Győri Kornélné Marika képviselte a négy évszakot, és beszéltek azok jellemzőiről, örömeiről, lehetőségeiről, kihívásairól.

A tavasz a frissesség, az ígéretek időszaka. Fiatal lelkipásztornéként a kezdeti lelkesedés és a helykeresés időszakában néha az alapokat érik megrázkódtatások. A belső identitásnak meg kell erősödnie ahhoz, hogy a körülmények alakulásától ne omoljon össze az ember. Meg kell tanulni elfogadni az Isten döntését, hogy ez a legnagyobb kiváltság, hogy minden időmben szolgálhatom Őt. Elhiszem, hogy Isten áldást akar adni, és az Ő terve jobb, mint az enyém?

A nyárra a gyümölcsök, a gabona, a betakarítás, a nyári zápor, de az aszály is jellemző. Jó hálát adni a látható és láthatatlan gyümölcsökért: a gyermekek Krisztusban való növekedéséért, fiatalok szolgálatba állásáért, megerősödéséért. Aszály is van néha, amikor nem látszik a gyümölcs, terheltek a gyülekezeti tagok közötti kapcsolatok, harag, neheztelés, irigység, akadályozza a növekedést. Ezt nehéz belülről látni, de aszály idején is észre lehet venni, hogy nem vagyunk egyedül! Isten velünk van és megsegít, sőt ad embereket, akik megértésükkel, bátorító jelenlétükkel, szavaikkal oázisok számunkra a pusztaságban!

Az ősz a nyugdíjas kor. Sok gyümölcs már beérett, ez a betakarítás ideje. Lehet készülődni a télre, vissza kell venni az iramból. Több idő van a szemlélődésre, hosszú csendességekre, értékelésre, belső csendre. Beérnek a Lélek lassan érő gyümölcsei. Veszély lehet a túlpörgés, időben észre kell venni, hogy minek járt le az ideje. A szent asszonyokra az engedelmesség és a szelídség jellemző. Pl. Máriáról, Jézus anyjáról az utolsó feljegyzés az Apcsel 1-ben olvasható: ott volt az imádkozók között. Otthon is helyt kell állni, a házastársra is meg kell találni az időt, talán többet, mint fiatal korban. A test gyengülésével, változásaival is meg kell barátkozni, és jó lehetőség gyakorolni magunkat abban is, hogy hagyjuk a gyermekeket, fiatal szolgálókat a maguk ritmusában, felfogásával élni és szolgálni.

A tél hideg, sivár. De Jézus Krisztus mindörökké ugyanaz. A tél is lehet a szolgálat ideje, ahogy az Úr adja. Lehet, hogy kevesebb, másabb, de a béketeremtő szolgálatra, bölcsességre, szeretetre, és imaszolgálatra mindig szükség van. Nem fejeződik be a tanulás: a szelíd és alázatos lélek megélését minden időszakban lehet gyakorolni.

Hálásak lehetünk a találkozás lehetőségéért, a beszélgetésekért, a jó példákért. Megerősödhettünk elhívásunkban, és bízom benne, hogy ennek hatását érezni és élvezni fogja a férjünk, a gyülekezet és a környezetünk.

„Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak és nem mint embereknek; mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad.”  Ef. 6:6-8

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)