Hogyan tovább?

Kovács Dániel, 2015. június 12. péntek

Az idei baptista ifjúsági tábor életében egy paradigmaváltás következik be. A megszokott előadók mellet meghívtunk újakat, akik eddig még nem szolgáltak a táborainkban.

11055280_793734257382835_4696187911605732730_o.png

A délelőtti csoportbeszélgetéseket színesíti az  a kezdeményezés, hogy legyenek speciális csoportok. Ezek érdeklődés mentén alakulnak majd: lesznek például sport, művészet, életkori sajátosságok alapján alakuló kisebb közösségek.

A tábor szabadidős programjait eddig is gazdagították a délutáni szemináriumok, amiket most is szervezünk, és várjuk azokat, akiket érdekel. De alternatívaként a Balaton is ott lesz, azaz mi leszünk a magyar tenger partján. Tehát nagyszerű lehetőségek lesznek a kikapcsolódásra.

Nekem sok személyes emlékem van, mikor fiúkkal a tóban úszva, vagy csak sétálva, mert kicsi volt a vízszint, jókat beszélgettünk, imádkoztunk.

Idén Balatonszemesen lesz a táborunk, itt még nem nyaraltunk a fiatalokkal, de várjuk és készülünk rá, mert hisszük, hogy Isten idén is jót készít számunkra.

Jelentkezési határidő: 2015. 07. 12.  

Kovcs_Dani.jpg

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)