Somogydöröcske

RÖGY, 2015. augusztus 23. vasárnap

Ha voltál itt, élő legenda, ha még nem, teszek rá egy próbálkozást, hogy jövőre találkozzunk. A tábor két éve elnyerte a rangos „Év fénypontja” címet, az itt üdülők szerint.

11800200_1180718398620748_4077576814889079685_n.jpg

Nem számít a tábor dátuma, az se, hogy mennyire sokan szoktunk lenni, a lényeg, hogy idén Petike, Sárika (most így) megtértek.

Ezen a héten közel megyünk Istenhez, és közel a többiekhez. Fizikálisan, lelkileg. Őszinték vagyunk, önmagunk vagyunk, sokáig fent vagyunk. Kiscsoportos beszélgetéseken a gyerekek a korosztályukkal beszélgetnek olyan dolgokról, amik igazán fontosak. A nem gyülekezetből jövő gyerekek (minden 10., de tényleg hagyjuk a statisztikát) csatlakoznak a többiekhez, énekelnek, mozognak, bepörögnek, próbálják megérteni Isten dolgait, kérdeznek, figyelnek…. főként minket, vezetőket. Ifis korosztállyal vagyunk segítők, vezetjük a színdarabos próbákat, továbbá a mi munkakörünk az iszapbirkózás levezénylése, az étkezésekkor Gulyás Józsi agyszüleménye szerinti sorbaállást ellenőrizni, gondoskodni arról, hogy a gyerekek, ha máskor nem, szerdán és szombaton zuhanyozzanak le. Spontán módon sportolunk, belemegyünk az éjszakába egy túrával, Bill Drake-et és csapatát vendégelünk, vizezünk. Idén a Piroska és Farkast álmodták meg a gyerekek, majd vitték színre a következő stílusokban: kínai musical, dubstep bebe TV, törzsi filmzene, világvége stílus állathang effektusokkal, latin zene sci-fi-vel kombóban. Lehengerlő volt!

Ezek a hetek után sok az új ismertség, merem megkockáztatni, barátság. Sok a belső poén, és várjuk a következőt. Nem mintha a jövőnek élnénk, hisz teljes mértékben (torkunkkal, testünkkel, fejünkkel, lelkünkkel) kihozzuk az adott héten a maximumot magunkból. Nem tudom, vezetőként, segítőként vagy résztvevőként legjobb ott lenni.

Ha csatlakoznátok jövőre, nagyon jó lenne! Keressétek a táborozó városok gyülekezetét: Zalaegerszeg, Balatonszemes, Szombathely, Győr, Bicske, Székesfehérvár, Kaposvár, Kőszeg. (itt vagyunk: https://www.facebook.com/events/1092178440812117/)

A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash lejátszó szükséges.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)