X. KELEK Nagyszalontán

Kiss Tibor Péter egyházkerületi elnök , 2014. április 14. hétfő

Nagyszalontán került megrendezésre 2014. április 5-én, immár tizedik alkalommal a Körösvidéki és Erdélyi lelkipásztorok találkozója...

20140405_115115.jpg

...ami ezúttal a két területről – határon innen és határon túl – érkezett lelkipásztorok mellett kiegészült az 1-2 fős segítőmunkatársakkal is. Így, a szombati nap folyamán az imaáhítattól kezdődően összesen 50 fő – fiatalok és idősebbek, nők és férfiak – hallgatták nagy érdeklődés mellett Révész Árpád nyugalmazott lelkipásztor, evangélista a Magyarországi Egyéni Evangélizációs Alapítvány vezetőjének az előadását. Révész testvér, az előadását sok gyakorlati példával és egy-egy szituációs játék eljátszatásával tette szemléletessé.

Az egyéni evangélizáció továbbadásának megértését, a jövőben való alkalmazását a jelenlevők együtt, vagy párban gyakorlati módon sajátították el. Minden jelenlevő a nap végével, szívében azzal az elhatározással távozott Nagyszalontáról, hogy minél hamarabb a megértett és elsajátított üzenetet megosztja valakivel. Ezért, hogy ez így lehessen és a másnapi Országgyűlési Választásért imádkoztunk is. A konferencián résztvevők testi szükségletéről a nagyszalontai testvérek gondoskodtak, amit ezúttal is hálás szívvel köszönünk.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)