Egyházi hírek

Elindultak Kijevbe a baptisták

2014. február 21. péntek

Elindult Kijevbe a Baptista Szeretetszolgálat négyfős csapata. A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat egymillió forintnyi támogatását viszik magukkal, melyet a sérültek ellátásában dolgozó baptista szakembereknek adnak át.


Evangélikus és baptista együttműködés

2014. február 20. csütörtök

2014. február 20-án a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatalában látta vendégül Gáncs Péter elnök-püspök a Magyarországi Baptista Egyház delegációját.


Új év, 2014, továbblépés, útkeresés, őszinte, szeretettel teli közösség. Január 18-án a Baptista Egyház központjában találkoztunk...


Pihenjen Hajdúszoboszlón

2014. február 11. kedd

Kiemelt akciónk keretén belül, most 40% kedvezményt adunk. Az akció 2014. február 10 és március 31 között érvényes.


A magyarországi baptisták jelenleg hat egyházkerület keretei között élnek: dunántúli, déli, budapesti, északi, tiszántúli és körösvidéki.


Vezess ott, ahol vagy!

2014. február 7. péntek

Megkezdte munkáját az a felekezetközi szervező csapat, akik egy nemzetközileg már működő vezetőképző programot honosítanak meg Magyarországon. A GLS ( Global Leadership Summit) program magyar neve: Nemzetközi vezetői csúcskonferencia.


Aki keres, azt megtalálják

2014. február 7. péntek

Hazánkban hetedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A már huszonegy országban zajló mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára...


Teológusnap Dunaharasztin

2014. február 6. csütörtök

A Dunaharaszti Baptista gyülekezet adott otthont az 2013/2014 őszi félévben megtartott Baptista Teológiai Akadémia teológus napjának


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)