Egyházi hírek

Az utóbbi évek szomorú hírei közé tartozott, hogy évszázados fennállása után megszűnt a tatabányai baptista gyülekezet.


2013. év eleje fontos fordulópontot jelentett a Menedék Alapítvány számára, hiszen első főidős munkatársunk, Huszár Géza aktív szolgálati ideje véget ért.


A rendkívüli időjárás miatt károsultak megsegítésére hirdet gyűjtést a Baptista Szeretetszolgálat.


Felkészítés hitoktatásra

2013. április 3. szerda

A Baptista Teológiai Akadémia 1906 óta végzi egyházunkban a különféle szolgálatokra való felkészítést.


Nőtt a baptisták száma

2013. március 29. péntek

A népszámlálás adatai alapján néhány százalékkal nőtt a baptisták létszáma az elmúlt évtizedben, miközben az egész társadalomban sajnos jelentősen csökkent az egyházi kötődés.


Az elmúlt év során jelentős számban kerültek baptista fenntartói körbe oktatási intézmények.


Keleti nyitás

2013. március 25. hétfõ

Március 21-én tartotta az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Kéttanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola idei ünnepi napját. Ezen az alkalmon bemutatkozott a Baptista Szeretetszolgálat, amely szeptembertől az iskola fenntartója lesz majd.


Helyszín: Zöldliget Magyar-Angol Két tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Velence. Időpont: április 26-28. Program, szállások listája, jelentkezés.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)