Házassági évforduló

Kövesdi Anikó, 2013. december 17. kedd

Kálmán Józsefet és feleségét 2013. december 8-án köszöntöttük gyülekezetünkben 50. házassági évfordulójuk alkalmából.

hzassgi.jpg

A köszöntést a Kálmán házaspár unokáinak zenei szolgálata nyitotta meg.

Bereczki Lajos testvér az I. Sámuel könyvéből jól ismert igeverset olvasta fel: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr”. Sokszor felvetődik bennünk a kérdés, hogy kicsoda Isten. Azt ígérte, hogy ”veled vagyok, veled leszek”, és Ő mindig beteljesíti, amit ígért. Nekünk, embereknek nem lehet győznünk Isten nélkül a harcokban. A Kálmán házaspár is elmondhatja ennél a mérföldkőnél ezt a bizonyságot. Isten hatalmasan cselekszik az övéi életében. Ebben a hűségben, szeretetben naponta meg kell újulni. Bízzatok benne továbbra is! – ezzel bíztatta Bereczki testvér őket .

Kovács Imréné verssel köszöntötte a házaspárt, majd Bacsó Benjámin testvér imádkozott értük. Deák Sándor testvér köszöntése után az énekkar kedves éneküket énekelte el.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)