I believe in God…

Kémeri György, 2014. július 28. hétfő

A nyári vakáció első felében ezúttal is egy beszédközpontú, többszintű intenzív angol nyelvi tábornak adott otthont a kecskeméti imaház.

tanrok.USA1.jpg

Prof. Merlin Ager immár tizenkilencedik alkalommal vezette Kecskemétre önkéntes, minden évben más összetételű fiatalokból álló tanárcsoportját. A csapat tagjai évről-évre az amerikai Ohio állambeli Cedarville University hallgatói, illetve végzett diákjai közül kerülnek ki. A vidám foglalkozások során a tanfolyam résztvevői nem csak az angol nyelv rejtelmeiben merülhettek el, de a napzáró, úgynevezett Big Group-ok során a kétnyelvű dicsőítések, evangelizációk, valamint bizonyságtételek alkalmával maradandó lelki ajándékokkal is gazdagodhattak. A haladók számára a hét napjait Ager professzor, az Isten fia (Son of God) című, 2014-ben bemutatott, nagysikerű amerikai filmről tartott, rendkívül nagy érdeklődéssel kísért, ötrészes előadássorozata zárta. A Christopher Spencer rendezte alkotás részletekben történő megtekintése után a foglalkozások talán legizgalmasabb része a filmvásznon látott jeleneteknek a vonatkozó Bibliai részekkel történő összevetésére volt.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)