Időutazó tábor

Réka és Zoli, 2014. július 27. vasárnap

Jó volt Isten áldásait megtapasztalni, a gyermekek jó hangulatát érezni egész héten, a hét első felében a jó időt, majd a természet számára fontos csapadékot, amely próbára tette a gyermekeket, és a szolgálókat is, szem előtt tartva az alábbi igéket, jól vizsgázott mindenki.

IMG_6658.jpg

Eseményekben gazdag hét volt, mindennap imádkozással kezdődött, majd énekléssel folytatódott, és következett a várva várt mindennapi jelenet melyet a gyermekek lankadatlan figyelemmel néztek végig. Az időutazó jelenet a mindennapi bibliai tanítás alapja volt. A tanítást 30 perces játék követett. Az ebédet a Művelődési házban tálalták fel számunkra, ahol nagyon jó volt megtapasztalni a vezetőség segítő hozzáállását.

A Polgármester Úr minden reggel meglátogatott bennünket, segítségét felajánlotta. Ezzel a felajánlással éltünk is, mert a hétvégéhez közeledve esős idő kezdődött, és el kellett hagynunk a bázist, továbbá a Pintér Béla koncert tervezett helyszíne is módosult. A segítő szándék tettekben is megmutatkozott, a koncert helyszínéül megkaptuk a sportcsarnokot, a szombati tervezett programokat a Művelődési házban tarthattuk meg. Hála van a szívünkben Isten gondviselésért, melyet a különböző támogatások formájában is megtapasztalhattunk. Köszönettel tartozunk a település vezetőinek, és a lakosoknak, azért mert érezhetően befogadták a Baptista missziót a faluba.

Jó volt látni a záró alkalmon az érdeklődő tekinteteket, a közös éneklést és a fotózkodást Pintér Bélával. 

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)