Íme itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?

Balogh Barnabás, 2013. július 6. szombat

Nagy öröme volt a Szegedi Gyülekezetnek június 16.-án, amikor hat fehér ruhás vallotta meg hitét, és pecsételte meg döntését bemerítkezéssel.

Bemerts_Szeged_2013_06_16-1.jpg

Balogh Barnabás lelkipásztor testvér hirdette, hogy tart még a kegyelmi idő, ma is lehet döntésre jutni, és Krisztust befogadni a szívekbe. Az öt fiatal, és egy középkorú bizonyságtevő vallomásából kitűnt, hogy Urunk a körülmények által is jelezte szeretetteljes jelenlétét, és hívását számukra. Szeretnénk megosztani a vallomástevők néhány gondolatát a kedves olvasóval!

Bacsa Orsolya: “Hívő szülők gyermekeként nőttem fel, de a magam akarata, és elgondolása szerint próbáltam az életemet élni. Sok vívódás után, Tahiban Isten személyesen megszólított, és átadtam Neki az életem irányítását. Boldog vagyok, hogy személyes, szoros kapcsolatom lehet Vele.”

Csősz Marietta: “Személyes találkozást élhettem át Istennel testvéreim bemerítkezésekor, mert rádöbbentem, hogy értem is szenvedett az Úr Jézus Krisztus a kereszten.”

Molnár Barbara: “Felismertem, hogy az én bűneimért is meghalt az Úr Jézus a kereszten, és hogy gyermekévé fogadott.”

Vági Erika: “Új lapot kezdhettem Istennel. Világossá vált számomra, hogy “mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kart vall.” Miután le tudtam tenni helytelen törekvéseimet, az Úr megvidámította a szívemet.”

Varró Máté: “Egy leszakadó csillár, amely épp hogy csak nem esett rám, rádöbbentett arra, hogy Isten vigyáz rám. Felismertette velem, hogy nekem is szükségem van szabadulásra világias életemből. Most már tudom, hogy rábízhatom életemet teljes bizalommal.”

Kukli Imre: “Egy tűzből megmenekült amerikai testvér bizonyságtételén keresztül szólított meg Isten. Rendeztem az életemet, és az Úrral járom az életutat. Már nem aggódom a holnapért.” A kézrátételes imádságok, és köszöntések után boldogan üdvözöltük új testvéreinket, akikkel együtt haladunk tovább a keskeny úton.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)