Gyülekezeti hírek

  • Kapcsolódó címkék:

  • hírek

Több éves imameghallgatás folytán ismét ünnepi istentiszteletre gyűlt össze a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet.


Országos Baptista Focikupa Debrecenben

2015. május 7. csütörtök

Közel 200-an látogattak ki idén a Debrecenben megrendezett baptista focikupára, ahol 10 (hazai és erdélyi) csapat mérte össze focitudását a pályán.


Örömteli esemény anyák napján, Ócsán

2015. május 7. csütörtök

2015. május első vasárnapján, Ifj. Nemeshegyi Zoltán és felesége Krisztina hozták el születése után először, negyedik gyermeküket, Bíborkát, hogy imádkozzunk értük.


Sebeinkről

2015. május 6. szerda

A Budapestifi április 14.-én kedden az Ó utcában tartotta szokásos heti alkalmát. Az előadó Tapolyai Emőke pasztorál - és szexuálpszichológus volt. Az alábbiakban szeretném pár sorban összefoglalni, hogy miről beszélt.


2015. április 26-án a Budafoki Baptista Gyülekezet Énekkara, Zenekara és Fúvós együttese szolgált a Debrecen-Szappanos utcai gyülekezetben.


BTA előadássorozat a Nap utcában

2015. április 30. csütörtök

2015. április 19-én a Baptista Teológiai Akadémia szervezésében a Nap utcai Baptista Gyülekezet kápolnájában került sor az „Izgalmas hétköznapi kérdések a Biblia fényében” c. előadássorozat következő epizódjára, amelynek címe: Ellentmondások a Bibliában?


Hálaadó istentisztelet Tapolcán

2015. április 30. csütörtök

Hálaadó istentiszteletet tartottunk a tapolcai Széchenyi István Szakképző Iskolában 2015. április 29-én. Az összegyűlt diáksereg, pedagógusok, az iskola vezetése, a Baptista Szeretetszolgálat (BSZ) és a Magyarországi Baptista Egyház (MBE) vezetői,...


Bemerítés Békéscsabán

2015. április 25. szombat

A Békéscsabai Új Forrás Gyülekezetben április 19-én ismét megmozdult a víz. Két fiatal testvérnő: Váradiné, Szász Éva és Krisánné, Simon Tímea tettek bizonyságot az ünneplő gyülekezet előtt hitükről, majd döntésüket megpecsételték a bemerítéssel.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)