Gyülekezeti hírek

  • Kapcsolódó címkék:

  • hírek

Békéscsabai gyermekhét

2014. július 14. hétfõ

2014. június 30 – július 4. között rendeztük meg Békéscsabán a 16. keresztény gyermekhetet „KEZDETBEN” címmel, ahol ebben az évben 65 gyermek és fiatal hallhatta Isten üzenetét.


Örömünnep Kartalon

2014. július 13. vasárnap

Pünkösdvasárnap kettős ünnepe volt a kartali gyülekezetnek, a délelőttben bemerítési ünnepélyt tarthattunk. Két fehérruhás testvér tett bizonyságot megtéréséről.


Bemerítés Szomolyán

2014. július 10. csütörtök

Az egri körzetnek csak a szomolyai imaházban van bemerítő medencéje, ezért a gyülekezetek itt tartják a bemerítéseket. Nem is olyan régen volt itt bemerítés de a szomolyai gyülekezetben már igen régen.


Bemerítés volt Hajdúsámsonban

2014. július 9. szerda

Május 18-án bemerítési istentisztelet volt Hajdúsámsonban.


Az utóbbi hónapokban két alkalommal is bemerítést tarthatott a gyülekezetünk. Először három fiatal viselt fehér ruhát május 25-én, vasárnap délelőtt: Vincze Zsuzsanna, Kovács Henrietta és Szabó Máté.


Családos tábor Balatonberényben

2014. július 7. hétfõ

Tizennégy gyermekes család, összesen 54-en vettek részt az imrei baptista gyülekezet által szervezett családos hétvégén.


Kettős ünnep a József utcában

2014. július 5. szombat

Örömteli esemény részesei lehettünk június 8-án gyülekezetünkben. Kettős ünnepet ünnepeltünk, hiszen Pünkösd és bemerítési istentisztelet is volt egyben.


Mosoly7 2014

2014. július 4. péntek

2014 június 23.-27. között ismét megrendezésre került immáron sokadszor a Mosoly 7. Több, mint 300 gyerek volt jelen a Petőfi iskola udvarán, 80-nál több önkéntes segítő közreműködésével.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)