Gyülekezeti hírek

  • Kapcsolódó címkék:

  • hírek

Kilenc bemerítkező Verőcén

2013. május 21. kedd

A dicsőítést követően Szenczy Sándor köszöntötte a gyülekezetet, majd imádkozása után a bemerítkezők mondták el bizonyságukat.


Eljön-e Pünkösd?

2013. május 20. hétfõ

Az Úr Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása után 50 nappal ünnepli a keresztyénség Pünkösdöt, a Szentlélek kitöltetésének és az első Újszövetségi gyülekezet megalakulásának az ünnepét.


Ki Jézus, és kicsoda vagyok én?

2013. május 16. csütörtök

2013. április 28-án evangélizációs alkalmon vehettünk részt a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezetben.


Mindig lelkesítő számomra, amikor arról olvasok, hogy egyik, vagy másik gyülekezetnek milyen örömteli megtapasztalásban lehetett része.


Bemerítés Hódmezővásárhelyen

2013. május 10. péntek

2013. április 7-én – 40 év szünet után – ismét megmozdult a víz hódmezővásárhelyi imaházunk medencéjében.


Idén, Velencén tartott közgyűlésünkön vált egyházunk új taggyülekezetévé a miskolci Olajfák Baptista Gyülekezet. Lelkipásztorával, Budai Zsolttal készítettünk interjút.


Életmentő képzés

2013. május 4. szombat

Több mint 100 -an voltunk (háttérszolgálatot végzőkkel együtt) az előadáson, melyet a Magyar Gyermekmentő Alapítvány munkatársai tartottak.


Bemerítés Vácon

2013. május 2. csütörtök

2013.április 28 örömünnep volt a Váci Baptista Gyülekezetünkben. Négy fehérruhás tett élő bizonyságot hitéről szóban és tettben a népes gyülekezet előtt.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)