Gyülekezeti hírek

  • Kapcsolódó címkék:

  • hírek

Hírek Szikszóról

2013. január 22. kedd

2012 október 7.-én a gyülekezeten kívül rokonok, barátok, munkatársak töltötték meg az imaházat, hogy együtt örüljenek az Urbán-házaspárral.


Tripla ünnep Kiskőrösön

2013. január 20. vasárnap

Nem csak az Adventi időszak miatt várta izgatottan gyülekezetünk december 16-át.


A 75. mérföldkő

2013. január 12. szombat

Jubileumot ünnepelt a csömöri gyülekezet. Gyülekezeteink történetében, akár csak saját életünkben is, hálára adnak okot a jubileumok. A kerek évfordulók olyanok, mint hosszú úton a magaslatok.


Öröm a mennyben és a földön

2013. január 12. szombat

A Debrecenben immáron négy éve működő Trinity (Szentháromság) Baptista Gyülekezet céljának, az evangélium hirdetésének és Isten jelenléte ünneplésének megfelelően az idén (2012) negyedik alkalommal került sor bemerítései ünnepre.


Jobb adni, mint kapni

2013. január 10. csütörtök

A Jánoshalmi Gyülekezet tagjai átérezhették ennek az Igeversnek az ízét, mikor gyermekek karácsonyi ajándékozásában lehettek együtt, képviselve a legnagyobb ajándékként emberré lett Úr Jézust.


Csodás óévbúcsúztató

2013. január 10. csütörtök

Az óév utolsó előtti napján zsúfolásig megteltek a kecskeméti baptista Imaház padsorai. Kilenc fehér ruhába öltözött hittestvérünk vallotta meg hitét és tett bizonyságot Jézus Krisztusról, az Isten fiáról, mint személyes Megváltójáról.


Bemerítés Szentendrén

2013. január 7. hétfõ

2012-ben harmadszor tartott bemerítési ünnepséget a szentendrei gyülekezet. Ezúttal egy háromgyermekes házaspár: Varga Zsolt és felesége, Lilla tettek hitükről vallomást ország-világ előtt. Lilla sógora évekkel ezelőtt egy súlyos balesetből szinte épen került ki.


Bemerítés Debrecenben

2013. január 2. szerda

2012. november 18-án bemerítési alkalom volt a Debreceni Baptista Gyülekezetben. Az Igét Paróczi Zsolt bodrogi lelkipásztor hirdette, a bemerítés szolgálatát pedig Bacsó Benjámin lelkipásztor testvér végezte.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)