"Köszönjük, magyar Lepramisszió!"

Riskóné Fazekas Márta igazgató, 2016. február 29. hétfő

– ez a felirat fogadta 2015 decemberében Indiában a Delhi melletti Shahdara lepramissziós kórházba érkező magasrangú vendégeket.

lepramisszio.jpg

Átadási ünnepségre gyűlt össze az Indiai Lepramisszió vezetősége, távoli más leprakórházak vezetői és a helyi önkormányzat képviselője, no meg a kórház dolgozói. Ekkor került sor annak a beruházásnak az átadására, amely a kicsiny Magyarország Lepramissziójának adománya volt Shahdarának.

Öt éve támogatjuk többek között a Shahdara kórház működését is, a benne folyó gyógyító-rehabilitáló tevékenységet több más lepramissziós tagországgal együtt. Ez a nagy forgalmú kórház nemcsak leprabetegeket, hanem égési sérülteket, szemészeti ellátásra szorulókat is tömegével lát el. Hozzátartozik egy 32 km-es sugarú (!) körben öt nyomornegyed lakossága is! Mindezek miatt is érezzük úgy, hogy folyamatos segítségünk nagyon jó helyre kerül! Egy támogatónk egészen rendkívüli adományának jóvoltából azonban mindezen felül 2015-ben egy kivételes beruházást is tudtunk eszközölni Shahdarában.

Az adományozó kifejezett kérése volt, hogy támogatása Shahdarába kerüljön. A kórház és az Indiai Lepramisszió vezetősége állította össze hosszas egyeztetés során körültekintően azt a listát, amely számukra a legfontosabb eszközöket tartalmazta. Régi, gyakran javításra szoruló orvosi berendezéseiket most ki tudták cserélni korszerűekre és megbízhatóan működőekre. Így a 10 millió Ft összegből egy digitális röntgenkészüléket, ultrahangkészüléket, orvosi műszereket, gyógytornaeszközöket, laboratóriumi berendezéseket, műtőlámpát, léghűtő berendezéseket és számítógépeket adományoztunk. Ezen kívül alaposan fel tudták újítani még a két műtőt is. Álljon itt a Shahdara kórház igazgatójának néhány köszönő sora:

„A Shahdara kórház dolgozói és betegei nevében szívből jövő köszönetünket szeretném kifejezni a magyar Lepramissziónak a nagylelkű adományért. Sajnos nem ismerjük személyesen az adományozót, így kérem, hogy tolmácsolják neki hálás köszönetünket és legjobb kívánságainkat. Imádságos szívvel és őszintén biztosíthatom, hogy az adományt nagy felelősséggel használtuk fel. A legjobbat szeretnénk nyújtani mind a leprabetegeknek, mind az általános betegeknek. Ezek az új és modern eszközök a betegellátást és a különféle szolgáltatásokat fogják nagymértékben javítani. A kórház tevékenységét évekre szólóan magasabb szintre emelik. Isten áldását kérjük a magyar Lepramisszióra. Krisztusban testvérként: Stepjen Levi igazgató”

Hálásak vagyunk azért, hogy mindehhez hozzájárulhattunk.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)