Új vezetőket választottak az erdélyi magyar baptisták

http://www.magyarbaptista.com, 2015. március 29. vasárnap

Március 28-án tartotta Nagyváradon választókongresszusát az erdélyi baptista gyülekezetek szövetsége.

valasztokongr_szombat_18_0.jpg

A gyülekezetek megfogadták a leköszönő főtitkár felhívását, és elküldték képviselőiket: 228 lehetséges küldöttből 202-en voltak jelen és vettek részt a vezetők tisztújításában. Jól szervezett, de feszültségektől és személyes hangvételtől nem mentes közgyűlés volt. Ugyanakkor fontos határozatokat hoztak a gyülekezetek képviselői, például a belső szabályzat kiegészítésének ügyében.

A beszámolók és a jelöltek bemutatása után szavazásra került sor, aminek eredményeképpen a Szövetség új elnöke Pardi Félix lett. A 7 tagú elnökséget a következő lelkipásztorok egészítik ki: Borzási Pál (főtitkár), Albert István Zsolt (gazdasági ügyekért is felelős főtitkárhelyettes), Szűcs Sándor, Kis Juhász Vilmos, Budai Lajos, János Csaba (alelnökök). A Szövetség tanácsának további tagjai: Veress Efraim és Borzási István, valamint az elmúlt év őszén missziókerületenként megválasztott küldöttek. 

Forrás: http://www.magyarbaptista.com/hu/hir/uj-vezetok-a-szovetseg-elen

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)