Nagyvilág

Az orvosok szerint ez Guinness-rekord, és olyan egyedi az eset, hogy még a szakirodalomban sem lehet ilyesmiről olvasni.


A Magyar Bibliatársulat, amelynek egyházunk is alapító tagja, a 2005-ben megtartott közgyűlésén határozatban döntött az újfordítású Biblia revíziójáról.


Ellis Potter zen buddhista szerzetesből lett keresztény lelkipásztor és evangélista. Svájcban él, de a világ mind az öt lakott földrészén hirdeti a Szentháromság Isten evangéliumát.


Párbeszédre van szükség, beszélgetni kell, mert a hallgatásnál, az elhallgatásnál nincs rosszabb - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 20-án Tihanyban a Közös jövőnk - Közös felelősségünk című, a magyarországi zsidó és keresztény közösségek együttéléséről szóló konferencián az apátsági látogatóközpontban.


Tablet minden elsősnek

2014. március 26. szerda

Minden hozzánk beiratkozó elsős tanuló a Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából saját tablettel kezdheti meg tanulmányait 2014 szeptemberében a nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskolában - tájékoztatta honlapunkat Petró László, a Csuha Antal Baptista Általános Iskola igazgatója.


A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet Imaháza adott otthont a Baptista Szeretetszolgálat V. Oktatási konferenciájának.


Az Isten fia című film Krisztus életét, születését, tanításait, keresztre feszítését és feltámadását mutatja be.


A friss hangzású, magyar gospel zenét játszó Helyes_Beat zenekar tavaly nem várt sikerrel debütált a hazai keresztény könnyűzenei palettán. Kiemelkedő érdeklődést kiváltó és rendkívül pozitív szakmai kritikákkal büszkélkedő első lemezük címadó videóklipje immár közel 90.000 nézőt számlál.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)