Nagyvilág

Politikai viták a melegházasság körül

2013. január 20. vasárnap

Továbbra is napirenden maradnak a melegjogi kérdések 2013-ban.


Afrikában, főként azokban az országokban, ahol iszlám csoportok vannak hatalmon, kimutathatóan növekszik a keresztyénüldözés. Ez derül ki az Open Doors (Nyitott Ajtók) nevű keresztyén világszervezet 2013. elején kiadott jelentéséből.


Vallásellenes megszorítások Vietnamban

2013. január 14. hétfõ

Január 1-jén léptek hatályba a vietnami kommunista kormány által novemberben hozott intézkedések.


A Giglio bonyodalom

2013. január 12. szombat

Amerika erkölcsi forradalmának egy új fejezete vette ma kezdetét Louie Giglio Atlanta-i lelkipásztor visszavonulásával az Obama elnök második beiktató-szertartásán tervezett áldásmondástól.


A román elnök megvédte a baptistákat

2013. január 11. péntek

Gigi Becali újabb botrányos megnyilvánulása nemrég a baptisták ellen irányult. A román közszolgálati televízióban a baptistákat hamis, sőt sátánista szektának nevezte és azt állította, hogy politikailag egyetlen párt támogatói.


Elhunyt a legidősebb brit. Reg Deant 110 éves és 63 napos korában érte a halál - közölte hétfőn a BBC. Felekezetileg a United Reformed Church lelkésze volt, ami egy viszonylag kis létszámú (ma kb. 75 ezer) kálvinista tanokat valló egyház.


Világvallások Disneyland-je

2013. január 10. csütörtök

A nagy világvallások folyamatosan működő központját nyitották meg a Párizs melletti Bussy Saint-Goergesban, a fővárostól 30 kilométerre.


25 szó a nagykönyvből

2013. január 2. szerda

Országos bibliaolvasási mozgalmat indított a baptista egyház Ausztráliában, miután egy felmérésből kiderült, hogy a ke­resz­tény hívők 80 százaléka egyáltalán nem vagy csak elvétve olvassa a Szentírást.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)