Kroó Norbert előadást tart Amerikában

MTI, ma.hu, 2015. december 26. szombat

Az eseményre a Texasi A&M Egyetemen januárban rendezendő nagyszabású tanácskozáson, a 2016-os kvantumelektronikai konferencia keretében kerül sor.

1nobeldij_forrasakepen.jpg

Kiemelkedő tudományos és közéleti munkássága elismeréseként Kroó Norbert akadémikust kérték fel, hogy elsőként tartson előadást Charles H. Townes (1915-2015) Nobel-díjas amerikai fizikus emlékére. Az eseményre a Texasi A&M Egyetemen januárban rendezendő nagyszabású tanácskozáson, a 2016-os kvantumelektronikai konferencia keretében kerül sor. 

"Emlékelőadás-sorozatot indítanak a 2015 januárjában, százéves korában elhunyt Charles H. Townes emlékére, aki meghatározó szerepet játszott a 20. századi kísérleti fizika és csillagászat történetében" - mondta Kroó Norbert az MTI-nek. 

kroo_norbert_akademikus_mta.jpg

Az amerikai tudós pályafutását ismertetve Kroó Norbert elmondta, hogy Charles H. Townes 1954-ben építette meg a lézer elődjét, a mézert, később a szintén Nobel-díjas Arthur Schawlow-val felvázolták a lézer működési elvét. Munkásságáért 1964-ben két szovjet fizikussal - Alekszandr Prohorovval és Nyikolaj Baszovval - megosztott fizikai Nobel-díjban részesült. A lézer forradalmasította a tudományt, a gyógyítást, a kommunikációt, de Townes maga is számos alkalmazási területet talált találmánya számára, például kollégáival elsőként észlelte lézeres mérésekkel az összetett molekulákat a világűrben, és határozta meg a Tejútrendszer központját elfoglaló fekete lyuk tömegét. 

"Óriási megtiszteltetés, hogy elsőként kértek fel ennek a különleges emlékelőadásnak a megtartására" - fogalmazott Kroó Norbert, aki a meghívást legújabb kutatási eredményeivel hozza összefüggésbe. A magyar fizikusnak munkatársaival ugyanis a szobahőmérsékletű szupravezetés területén sikerült előrelépést elérnie. 

A szupravezetés olyan fizikai jelenség, amelynek során egyes anyagok nagyon alacsony hőmérsékleten, általában mínusz 200 Celsius fok alatt, elvesztik az elektromos ellenállást, kizárják magukból a mágneses mezőt, az állapot további jellemzője, hogy az elektronok párba rendeződve mozognak. 

"Egy új típusú fénnyel foglalkozom, az úgynevezett felületi plazmonok természetét igyekszem tisztázni, amelyekre nem vonatkozik több, a +rendes+ fényre érvényes korlátozás" - mondta.

Ismertetése szerint a felületi plazmonok a fém felületén lévő vezetési elektronoknak a lézerfény segítségével gerjesztett hullámszerű mozgása. Kísérleteik során a felületi plazmonokat rendkívül vékony, 50 nanométer, vagyis 500 atom vastagságú, áttetsző aranyrétegben, nagyon intenzív és igen rövid ideig tartó lézerimpulzusokkal hozzák létre. 

"A lézerimpulzus intenzitása négyzetcentiméterre vetítve körülbelül 15-16-szor haladja meg a teljes magyar villamosenergia-fogyasztást, azonban csupán a másodperc tizedmilliárdod részéig tart. Erre azért van szükség, hogy ne melegedjen túlságosan fel a felület, ne égjen le róla az anyag, de azért is, mert ilyen ultrarövid impulzusok alkalmazásánál minden a szokásostól eltérően történik" - vázolta kísérleteit Kroó Norbert. 

Mint a fizikus elmondta, eddig körülbelül 10 olyan bizonyítékot sikerült találnia, amelyek egyértelműen alátámasztják a szupravezető állapot létrejöttét. Így például az ultrarövid lézerimpulzusok hatására az elektronok párba rendeződtek, ami a szupravezetés egyik kritériuma. Meghatározták az elektronpárok spektrumát és kilépési sebességét, továbbá sikerült a mágneses mező "kiszorítására" utaló adatokat is mérniük. 

A Kroó Norbert által a nanoszerkezetek vizsgálatára kifejlesztett közeli tér pásztázó alagútmikroszkóp segítségével az is kiderült, hogy ez a szupravezető állapot 100 milliószor hosszabb ideig maradt fenn, mint az alkalmazott lézerimpulzus időtartama. "A létrehozott fény szempontjából ez szinte örök élet" - jegyezte meg Kroó Norbert, aki arra is kitért, hogy a legújabb méréseik szerint az intenzív lézerimpulzusok hatására megváltoznak az új típusú fény tulajdonságai. 

"Ez a tulajdonságváltozás még az új típusú fénytől is független, már a szupravezető állapot létrejötte előtt és annak megszűnte után is fennáll" - magyarázta az akadémikus. 

A lehetséges alkalmazásokra vonatkozó kérdésre felelve Kroó Norbert elmondta, hogy eredményeik a méréstechnikában, vagy például az információs technológiákban hasznosíthatók, de még előre nem látható felhasználásokra is lehet számítani. 

"Charles Townes a lézer elvét felfedezve azt mondta, hogy egy megoldás keresi az alkalmazásokat. Itt is arról van szó, hogy egy megoldás keresi az alkalmazásokat" - fogalmazott Kroó Norbert.

Forrás: http://www.ma.hu/tudomany/

Dr. Kroó Norbert a Kispesti Baptista Gyülekezet tagja.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)