Texasi diákok jártak a kunoknál

Szoljon.hu, 2015. március 29. vasárnap

A napokban Texas államból, McKinney-ből érkezett 12-18 éves diákokat láttak vendégül a kisújszállási Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium és az Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola tanárai, diákjai.

250418_pince_DSC_0373_425.jpg

A vendégek a Magyarországi Baptista Egyház szervezésében jutottak el Kisújszállásra, ahol családoknál szállásolták el őket. Ez is jó alkalom volt az angol nyelv gyakorlására és barátságok kialakítására.

Ott jártunkkor a vendégek a Kossuth iskolában voltak, ahol a diákoknak meséltek arról, mit jelent számukra a hit, hogyan találkoztak Istennel. Az órák jó hangulatban teltek, a texasi és kisúji diákok beszélgettek, játszottak és Bögös Jenő iskolalelkész segítségével éneket tanultak.

A Baptista Alapfokú Művészeti Iskola által szervezett táncházban a néptánc alapjait tanulták, a baptista fenntartású óvodában pedig a kicsikkel is játszottak. A hat nap alatt megismerték a város történetét, megnézték a nevezetességeit és hagyományaiba is betekintettek. Tetszett nekik a szalmafonókkal és a foltvarrókkal közös kézműveskedés, de a fürdőben is voltak. Az illéssysekkel együtt főztek gulyáslevest, a sportdélutánon pedig kézilabdáztak.

FOTÓ: Daróczi Erzsébet

Forrás: http://www.szoljon.hu/jasz-nagykun-szolnok/kozelet/texasi-diakok-jartak-a-kunoknal-603868

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)