Rólunk írták

Van bűnbocsánat, van örök élet

2013. szeptember 20. péntek

A protestáns felekezeteket tömörítő Aliansz közösség meghívására, 2013. szeptember 16-19. között tartott esti evangelizációs sorozatot a MET (Magyar Evangéliumi Testvérközösség) Kápolnájában a szombathelyi nyugdíjas baptista lelkipásztor.


Angol ifjúsági tábor Tahitótfaluban

2013. augusztus 23. péntek

13 és 20 év közötti fiatalokat vártak Tahitótfaluba keresztény-angol ifjúsági táborba, amelyet második alkalommal rendezett meg a Tahitótfalui Baptista Gyülekezet.


Magyar baptisták Phenjanban

2013. július 29. hétfõ

Grandiózus ünnepség gigantikus élőképekkel, százezres létszámú felvonulóval – jellemezte a koreai háború lezárása 60. évfordulójának ünnepségeit az MTI-nek Szenczy Sándor lelkész ...


Baptista sátoros evangelizáció

2013. július 22. hétfõ

Ahogyan az már az elmúlt években hagyománnyá vált, idén is megrendezték a Kiskunhalasi Baptista Templom parkolójában felállított sátortemplomban az evangelizációs hetet.


Jézus angolul is a barátod

2013. július 3. szerda

Amerikai vendégekkel tart ingyenes, egy hetes nyári angoltábort a Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda a Vasgyárban és Lyukóvölgyben. A hátrányos helyzetű roma és nem roma általános iskolások megtanulhatják az angol nyelv alapjait, és emellett a jézusi igét is megismerhetik.


Bölcsis angol Kaposváron

2013. június 25. kedd

Angol óra már 0 éves kortól a Kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban. Köztudott, hogy egy-egy készséget minél fiatalabban kezdünk el fejleszteni annál nagyobb eredmény érhető el felnőtt korra.


A szeretet nagykövetei

2013. június 12. szerda

Június 5-i Napraforgó műsorunk vendégei Jürgen Thuswohl, a Baptista Gyülekezet tagja, Thuswohl Anna misszionárius, Kyle Eckhardt, a Golgota Gyülekezet lelkipásztora és Balogh Barnabás, a Baptista Gyülekezet lelkipásztora voltak, akikkel hitről, szeretetről, Jézusról beszélgettünk.


Pótfelvételi a sportosztályba

2013. június 10. hétfõ

A Kövessi Erzsébet Baptista Középiskola szeptembertől sportosztályt indít. A Budapest belvárosában található intézmény sportosztályába pótfelvételi eljárással még be lehet kerülni. Nem csak a fővárosiakat várják, lévén együttműködnek a csepeli Weiss Manfréd Kollégiummal is.


Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)