Keresés

Találatok az oldalon erre a kulcsszóra

Apának lenni

Előadás a Gyulai Baptista Gyülekezetben.
http://archivum.baptist.hu/hu/esemenynaptar/apanak-lenni/

Elindult az Eliézer keresztyén társkereső

„ Nem jó az embernek egyedül…” De nincs könnyű dolga annak a keresztény nőnek vagy férfinak, aki hozzá hasonló hittel élő, valódi társat keres.
hogy keresztyén egyének családokban tudjanak kiteljesedni. Kérjük Isten áldását …
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/elindult-az-eliezer-keresztyen-tarskereso/

Szülők iskolája

A Szülők Iskolája soron következő előadásának előadója Evan Parks pszichológus aki arról fog beszélni, hogyan tudunk segíteni a szorongó vagy depressziós gyermekeinknek. Az előadás ingyenes. Helyszín: Székesfehérvár Széchenyi utca 26.
http://archivum.baptist.hu/hu/esemenynaptar/szuelk-iskolja/

Testi lelki wellness

A házaspáros hétvége után itt a fiatalabb felnőtteknek is egy üdítő program!
Vagy majd a házasság és családalapítás mindent megold… ahova költöztünk. Család
http://archivum.baptist.hu/hu/esemenynaptar/testi-lelki-wellness/

Elöljárók szolgálatba állítása

2016. március 6-án a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet szolgálatba állította a következő négyéves időszakra megválasztott elöljáróságát.
családi…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/eloljarok-szolgalatba-allitasa/

Bemerítés Vecsésen

2016. február 28-án bemerítési istentiszteletet tartottunk a Vecsési Bárka Baptista Gyülekezetben.
. Boldogan tett erről bizonyságot a gyülekezet és családja előtt. Deli Dóri története nemrégiben kezdődö… be akar merítkezni. Az eseményen jelen volt a családja is…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/bemerites-vecsesen/

Bemerítés Baján

Örömteli eseménynek lehettünk tanúi március 6-án a bajai gyülekezetben: hatan tettek bizonyságot hitükről és merítkeztek be.
i Ákos lelkipásztor végezte. Szabó Elizabeth hívő családban nevelkedett… Teológiai nézetek miatt családjával együtt kivált korábbi gyülekezetéből… hiszen hívő családban nőtt fel… évesen döntött a bemerítkezés mellett. Keresztény családban nőtt fel… Szévald Ágnes keresztény családban nevelkedett…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/bemerites-bajan/

Válasszunk közös csillagot!

Az Örömkút februári alkalma Valentin-napi esemény volt „Válasszunk közös csillagot!” címmel 2016. február 14-én Rákoshegyen.
kezdte az énekes az előadást. Mesélt a családjáról… mint a hívő családban felnövő gyerekek…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/valasszunk-kozos-csillagot/

Értékünk: a bibliai hit

Nem is olyan egyszerű kérdés ez, mint amilyennek elsőre látszik! Mi hogyan fogalmaznánk meg, mit jelent számunkra a bibliai hit, hogyan gondolkodunk az Istennel való kapcsolatunkról? Egyáltalán, jól működik ez a kapcsolat? Vajon ugyanazt a választ kapjuk,…
családomat tisztességgel eltartom.… és családok küzdenek komoly magánéleti problémákkal…
http://archivum.baptist.hu/hu/olvasnivalok/a-honap-temaja/2016-marcius-ertekunk-a-bibliai-hit/ertekunk-a-bibliai-hit/

2016. március: Értékünk a bibliai hit

Baptista elődeink kezdettől fogva különös értéknek tartották a Bibliára alapozott hitet és életgyakorlatot. Ezért volt és van mindenkinek saját Bibliája, ezért ajándékoztak szüleink már gyerekkorban nekünk Bibliát, ezért a Biblia olvasása, ismerete és…
Hogyan tanítsuk helyesen a Bibliát a családban és a gyülekezetben…
http://archivum.baptist.hu/hu/olvasnivalok/a-honap-temaja/2016-marcius-ertekunk-a-bibliai-hit/

Bemerítések Kazincbarcikán

Az elmúlt év szeptember 13-án örömünnepre gyűlt össze a körzet testvérisége, bemerítés és hálaadónap volt. Boldváról, Varbóról és a környező gyülekezetekből is érkeztek vendégek...
a családalapítás… hogy tegyen bizonyságot fia családjában és az ismerősöknek is. A kis unokát is hozza… hívő családban született… tünk vezetőjének a gyermeke. Forgács Ádám hívő családban él… hogy még hadd érjen a döntés a szívében. A családban is és a gyülekezetben is boldogan éli meg a hi…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/bemeritesek-kazincbarcikan/

Házasság hete Vácegresen

Hogyan lehetne méltóképpen zárni egy gyülekezetben a házasság hetét, mint gyermekbemutatással. A Vácegresi Baptista Gyülekezetben érdekes egybeeséseknek lehettünk tanúi február második vasárnapján.
rogi Baptista Gyülekezetből látogatott el hozzánk családjával… nyolcadik gyerekként üdvözölhették a családban… let nevelésében a gyülekezetnek mint a legnagyobb családnak is fontos szerepe van. Őszintén beszélt arról… leánykori nevén Kumich Éva családja is áldást kért a kisgyermekre…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/hazassag-hete-vacegresen/

Ha Isten úgy akarja

Láttam egy nagyon jó filmet a moziban. Sajnos ritkán vannak olyan alkotások, amelyen ennyire tisztán Isten mellett teszik le a voksukat. Talán évente egyszer.
családapa olyan helyzetekbe bonyolódik…
http://archivum.baptist.hu/hu/olvasnivalok/lelki-irasok/kultura/ha-isten-ugy-akarja/

A baptisták és a böjt

Egy-egy erdőség mégoly bőséges vadállományából a jelzett utakon tovahaladó turista egyetlen példányt sem lát, ám ha letelepszik és csöndben, hosszan figyel, akkor megpillanthatja az addig rejtőzködő életet.
Mivel családunk körében…
http://archivum.baptist.hu/hu/olvasnivalok/lelki-irasok/teologia/a-baptistak-es-a-bojt/

A kálvinizmus történelmi kivirágzása

Az a történelmi út és történelemformáló hatás, amire a németalföldi kálvinizmus eljutott, párját ritkító históriai csoda. Mint maga a holland tulipán.
tízezrei kaptak szeretetteljes pártfogást holland családoknál…
http://archivum.baptist.hu/hu/olvasnivalok/lelki-irasok/kultura/a-kalvinizmus-tortenelmi-kiviragzasa/

Házasság hete

A mostani Házasság hete 2016. február 7-14-ig tart és arcai Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin lesznek. Az általuk választott mottó pedig: „A szeretet: szenvedély és döntés”.
a baptista Családi Szolgálat vezetőinek előadása az Aranytíz Kultúr…  Családbarát szemlélet… családterapeuta és felesége… a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke lesz. A leginkább impozáns…
http://archivum.baptist.hu/hu/esemenynaptar/hzassg-hete1/

Értékünk a család előadás Gyulán

2016. február 6-án, 10-15 óráig a Gyulai Baptista Gyülekezet szervezésében.
http://archivum.baptist.hu/hu/esemenynaptar/rtekuenk-a-csald-elads-gyuln/

Kezdődik a házasság hete

Február 4-én tartották a házasság hete 2016 nyitó sajtóeseményét, amely már a hét fontos gondolatait, programjait, üzenetét vetítette előre.
a biztonságot adó család az egyéni és a társadalmi boldogulás egyik legfon…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/egyhazi-hirek/kezdodik-a-hazassag-hete/

2016. február: Értékünk a családok egészsége

A világ a fejetetejére fordul sokszor: gyerekek vágyai irányítják a családokat, az életvezetésünk zsinórmértékeként különféle trendeket, eszméket használunk váltakozva. Mint ahogy a harmonikus házasságnak sem technikája van – mint ahogy ma sokan gondolják…
ít. Nem is a gyermek... érkezése teszi boldoggá a családot hosszútávon. Hiszen bármivé válhat a gyerek… egészséges viselkedésre. Ezután legyünk együtt a családunkkal. Mert az tesz a legtöbbet a családja eg… aki elég időt tölt családja tagjaival. Ez volt Jézus módszere is…
http://archivum.baptist.hu/hu/olvasnivalok/a-honap-temaja/2016-februar-ertekunk-a-csaladok-egeszsege/

A Pécsi Baptista Gyülekezet óvodát nyit

Régi vágyak teljesülnek 2016 őszén! Sok imádság, fáradozás és áldozatvállalás nyomán megalakult az óvoda, és a tervek szerint a Bokor u. 52. sz. alatt működő intézmény ez év szeptemberétől két csoportban fogadja majd a kis lurkókat.
Családias… de felkínál gyermekek és családok számára is olyan rendezvényeket…
http://archivum.baptist.hu/hu/hirek/gyulekezeti-hirek/a-pecsi-baptista-gyulekezet-ovodat-nyit/

« Előző 123456...41 Következő »

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)