Létezhet keresztény szociális munka?

Tisza Attila, 2013. december 9. hétfő

Köztudott, hogy 1997. óta november 12-ét a szociális ágazatban dolgozók a szociális munka napjaként tartják számon.

Paper-chain-family-held-i-007.jpg

E világnapon a társadalom kicsinyei és nagyjai, fiataljai és idősei, erősei és gyengéi köszönetet mondhatnak, elismerésüket fejezhetik ki mindazok előtt, akik vállalják a másokért végzett fáradozást, akik utcákon, tereken, intézményekben, hivatalokban, szállókon, melegedőkben, otthonokban folyamatos munkát, vagy önkéntes vállalt szolgálatot végeznek az elesettekért.

Indokolt és egyre inkább szükségszerű, hogy a keresztyén/keresztény egyházi munkáltatók az általuk fenntartott és működtetett szociális intézmények, szolgáltatások munkatársainak egész évben végzett tevékenységét elismerjék, és fáradozásukért köszönetüket kifejezzék.

Elkötelezett, lelkiismeretes szociális dolgozónak lenni nehéz hivatás, mert ez a feladat nemcsak sokoldalú felkészültséget és szakértelmet igényel, hanem együttérzést, emberséget, toleranciát, folyamatos rendelkezésre állást, hitet, türelmet egyaránt.

A szociális dolgozók munkája komplex szolgálat, amennyiben gondolkodásuk és tevékenységük középpontjában nem csak a szakma, hanem a hivatás és a segítségre szorult ember áll. Módszertani kiegészítésként megfogalmazhatjuk: a keresztyén hitből, meggyőződésből eredő, hozzáadott értékkel végzett szociális tevékenység valódi krisztusi szolgálat lehet, amennyiben motivációinkban és tevékenységünkben érvényre jut a Biblia örömüzenetének, evangéliumának lényege, esszenciája: „…Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” ( Máté evangéliuma, 25:35-36)

 Teista hívőként, de ateista meggyőződésű szakemberként is - a szociális munka etikai kódexére hivatkozva - állíthatjuk: a szociális munkások feladata, hogy felrázzák a társadalmat a közönyből, apátiából, hogy megváltoztassák azt a tévhitet, amely szerint " a nehéz helyzetből aligha van kiút". A szociális munkásokra emberek sorsát bízzák, ezért nevezem én ezt a hivatást – egyik kollégám szavaival élve „sorsegyengető” kiváltságnak.

Mindannyian tapasztaltuk: ez az a professzió, amelyet ha az ember nagyon jól művel, akkor sem garantált a folyamatos siker, eredmény, állandó elégedettség, hasznosság érzése. Mégis: vannak szakmai és emberi örömök, amelyeket munkánk során hívő kereszténykénként átélhetünk, megoszthatunk.     

Mindezeket a szilárd alapigazságokat szakmai iránymutatásként is meghatározhatjuk.

Fontos hangsúlyoznunk és tudatosítanunk :

1. Szociális cselekvésünk munkavégzés: bért kapunk tevékenységünkért. Van munkahelyünk, eltarthatjuk magunkat, családunkat, kielégíthetjük a Maslow-féle piramis mindegyik szintjén definiált szükségleteinket – étel, ital, biztonság, önmegvalósítás, esztétikai igény, transzcendencia – és mindezt fizetésért.

2. Szociális segítségnyújtásunk alkalmával voluntarista törekvéseinket is érvényesíthetjük: jót tehetünk.  A „ jót tenni jó” érzés a fontosság, a célzatosság, a hasznosság tudata. Jót, tenni, s jól tenni: ebben áll a nagy titok.

3. Szociális szolgálatunk során önzetlenül tevékenykedhetünk, semmit sem várva: ha nincs köszönet, nincs hála, nincs elismerés – erkölcsi eszményeinket akkor is megvalósíthatjuk – hiszen az ember erkölcsi entitás is.

Mitől lesz keresztyén a szociális munka?

Közösen elfogadjuk, meggyőződéssel valljuk, és mindennapi életünkben, szakmai tevékenységünkben valósággá formáljuk az Apostoli Hitvallás igazságait:

„ Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,     aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján, onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.”

Hitünk, világnézetünk, keresztyén szociális szakmai identitásunk úgynevezett „alkotmányából” a következő sarokköveket szeretném hangsúlyozni, melyek mindig biztos eligazítási, viszonyítási pontként szolgálhatnak nem csak egyéni életünk, de szakmai munkánk viszontagságoktól, megpróbáltatásoktól sem mentes időszakaiban is.

A KERESZTYÉN SZOCIÁLIS MUNKA „4 VAN”ALAPELVE:

1. VAN ISTENI MÉLTÓSÁG. Isten előtt egyenlők, egyenrangúak vagyunk. Meggyőződésünk szerint minden ember egy végtelen, mindenható, mindentudó, emberi gondolkodásmódunk szerint személyes tulajdonságokkal rendelkező Isten alkotása. Mindannyian egy olyan Atya Istennek a teremtményei vagyunk, aki annyira szerette „…a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen.” ( Jn.3.16.) Ezért fogadjuk el az szociális munka etikai kódexének azon megállapítását, mely szerint a szociális szakember törekszik a hátrányos megkülönböztetéstől, előítéletektől mentes esélyegyenlőség biztosítására. Szolgálata, munkája, segítségnyújtása során nem diszkriminál senkit származása, vallása, faji hovatartozása, adottsága, műveltsége alapján. Törekszik arra, hogy minden segítséget kérő embertársában felismerje azt az Isten-képmást, amely ha torzultan is, de mennyei fényt sugároz.

1. VAN EMBERI GYARLÓSÁG.

Mindenki vétkezett, és híjával van Isten dicsőségének. Még a szociális szakember is. Ebből a - számunkra - egyetemes igazságból az is megállapítható, hogy minden ember elveszett, bűnös. Mindannyian elveszettek vagyunk valamilyen viszonyrendszerben, és ezért senki nem hivatkozhat sem ártatlanságára, sem hibátlanságára. Ugyanúgy, mint ellátottjaink, olykor mi is tévedünk, rosszul döntünk. Nem hibáztathatunk folyton mást, másokat: az időjárást, a társadalmat, a körülményeket, a főnököt, a kollégát, a klienseket, a rendszert, végül mindenért: Isten.

Újjászületett segítőként nem vonogatjuk a vállunkat, nem viselkedhetünk könnyelműen, nem mehetünk mindig tovább felelőtlenül. Nem tagadhatjuk le, nem háríthatjuk hazug módon másokra mindazt, amiért mi tartozunk felelősséggel. Beismerhetjük és elismerhetjük, hogy néha gyarlók, halandók, bűnösek vagyunk, nem mindentudók, nem mindenhatók. Szociális intézményben dolgozó, krisztuskövető szociális munkatársként is: olykor lusták és sunyik, huncutok és számítók, önzők és egoisták, álságosak és kétszínűek, irgalmatlanok és könyörtelenek, pökhendiek és lekezelők, gyávák és megalkuvók. Néha a segítő is akadályozó, a bátorító is kétségbeejtő tud lenni!

2. VAN ISTENI, EMBERI KEGYELEM.

Mindannak ellenére, amit az előbb megfogalmaztunk: van bocsánat, van kiút! Ezért nem akarunk folyamatosan a bűnös állapotban maradni. Mert irgalmat nyertünk, mert valaki meghalt a bűneinkért, mert valaki a kereszten szenvedett mindazért, amit az előbbi listán felsoroltunk és elkövettünk. Nem csak hisszük, de – remélem – időnként átéljük az őszinte bűnbánatból eredő keserűséget és szomorúságot, a jóvátehetetlen, végérvényesen elrontott munka fájdalmát, kínkeservét. Tudjuk, és munkánk során gondozottjainkkal tudatjuk: van emberi és Isten-i bocsánat, mert nekünk is megbocsátottak. – Megtapasztaltuk, hogy „…ha megvalljuk vétkeinket, hű és igaz hogy megbocsátja…”

Néha van helyreállítás. Képessé tevő felhatalmazás arra, hogy Krisztus kegyelméből és ajándékából újra erőt gyűjtsünk, és kijavítsuk mindazt, amit elrontottunk. Máskor pedig van lehetőség az újrakezdésre, akkor is, ha az elrontott életút már nem restaurálható, reparálható. Van lehetőség arra, hogy a hibákból tanuljunk, és ezután jól, vagy jobban csináljuk, amit eddig rosszul tettünk. Nem másként rosszul, hanem másként jobban.  Megváltó Jézus Krisztusunk szavait idézve a bűnös nő esetében: „…Én sem vádollak téged. Menj el, és többet ne vétkezzél.” Ehhez a helyreállító, megújító változáshoz, változtatáshoz kapunk új erőt, reményt, megbocsátást. Krisztus bűnbocsátó kegyelméből ismét tiszta lappal kezdhetjük a jövőt.

3. VAN EMBERI, ISTENI SZÁMONKÉRÉS.

Az ember szabad akarattal rendelkező lény, mérlegelhet, dönthet, választhat. Egyéni felelősségvállalása eredményeként élhet könnyelműen, visszaélve mások – a szociális munkás, a lakóközösség, az egyház, a társadalom, sőt, Isten - bizalmával, türelmével, szeretetével. Szabadon élhet szabadságával, akár önmaga pusztítását is előidézheti.

Helytelenül élhet, sőt „élősködhet”, jogtalan hasznot húzhat mások áldozatából, fáradozásából, küzdelmeiből. Ezért van és szükségszerű a számonkérés:  itt a földi életben, és hitvallásunk szerint Krisztus ítélő széke előtt. Tudnunk kell, hogy valaki figyel és értékel. Nem a nagy testvér, nem csak a „főnök”, nem csak a kolléga, hanem a nagy Alkotó is. Az Ő „ellenőrzésének” minden előnyével és hátrányával.

(Egykori egyszerű parasztasszony testvérnőnk, Bözsi néni példájával illusztrálva: Amikor időnként kiadta kicsiny családi háza egyik szobáját albérlőnek, bemutatkozás után első kérdése az volt a pályázó felé: Féli-e az Istent? Magyarázata szerint ugyanis „…ha nem fél Istentől, engem biztosan nem fél majd agyonverni…”.)

Bár tökéletlenek, esendőek vagyunk, nem játszhatjuk folyton azt, hogy szembeköpjük Istent a bűneinkkel, majd kérjük, vagy utasítjuk Krisztust: töröld le, azért haltál meg értem a kereszten, ez a dolgod.

Ha a javait játékgépeken elszórakozó vállalkozóból lett hajléktalan, a magzatát folyamatos dohányfüsttel tápláló anyuka, a heti bért minden hétvégén kocsmában szétosztó haver azt gondolja: senkinek semmi köze hozzá, azt csinál, amit akar: igaz.  Ám könnyelmű, felelőtlen életmódjának következményeit a többieknek, nekünk, olykor az egész társadalomnak kell viselnie, cipelnie. Ha valaki rendszeresen elkésik a munkahelyéről, folyamatosan rossz munkát végez, egy idő után a munkáltató azt javasolja, hogy mindezt gyakorolja máshol, ahol ez a feladat. (Nem sok ilyen munkahelyet ismerek.)

Ahogyan ellátottjaink, gondozottjaink, segítettjeink tőlünk, úgy Istentől mi is felelősséget kaptunk a kegyelemmel történő hűséges és alázatos sáfárkodásra. Ezért lehet a szakmai kudarcok, küzdelmek, sikertelenségek között is olyan erőforrásunk, amely mint mennyei „empowerment”, Jézustól kapott felhatalmazás, felruházás által újra és újra erőt jelent az újrakezdéshez gondozónak és gondozottnak, támogatónak és támogatottnak, segítőnek és segítettnek egyaránt.

Köszönjük munkátokat!

Isten szeretete, Krisztus megváltó kegyelme és a Szentlélek megújító, átformáló ereje legyen tapasztalható szolgálatotokban, életetekben.

( Elhangzott a szociális munka napja alkalmából rendezett ünnepségen)

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)