Isten akaratának keresése a bibliai időkben

J. Randall O'Brien, 2011. április 2. szombat

Mire gondolunk akkor, amikor Isten akaratáról esik szó? Az Isten szándékára, tervére, velünk való bánásmódjára, Isten útjára stb. A történelem során létrejövő vallási kultúrák mindegyikében fontos szerepet játszott az istenek akaratának megtudakolása. Bizonyosak lehetünk benne, hogy az ókori zsidóság előtt jól ismert voltak az Isten akaratának mind a tiltott, mind a helyes kutatási módja.

urim_efode.jpg

Az Úr számára utálatos módszereket az 5Móz 18,10–13-ban találjuk összegyűjtve. A kilenc pontból álló lista a gyermekáldozatok, jövendölések, varázslások, jelmagyarázások és a szemfényvesztő praktikák, valamint a kuruzslás, szellemidézés, halottidézés és átokmondás tilalmát írja elő. Más igehelyeken is olvashatunk ezekről a módszerekről (lásd 2Móz 22,18; 3Móz 19,26; Ézs 57,3; Jer 27,9), valamint a tiltott rituálék halállal való büntetéséről (lásd 2Móz 22,18; 3Móz 20,6–7; 1Sám 28,9).

Sajnos az egyes tevékenységek pontos definíciói nem állnak rendelkezésünkre és ezért nem is tudjuk élesen megkülönböztetni egymástól az említett pogány rituálékat. Ehelyett a bennük fellelhető közös vonásokat próbáljuk összefoglalni. Először is megfigyelhetjük, hogy az említett szertartások mechanikusan elvégezhetők és tetszőlegesen értelmezhetők voltak. A varázslók, mágusok és kuruzslók főként abból a célból végezték azokat, hogy a jövőt fürkésszék. Azt is tudjuk, hogy mindezek az Izraelt körülvevő népek babonás vallási szertartásai voltak. A kutatók mára azt is megállapították, hogy a jövendőmondás legfejlettebb kultusza az ókori Babilonra volt jellemző. Különleges jelmagyarázataikat az asztrológia és a meteorológia valamint a kiömlő folyadékok és gázok vagy az állatok viselkedésének jelenségeiből merítették.

Ráadásul a jelmagyarázók speciális kurzusokat is tartottak. Ezeknek a résztvevői papok voltak, akik ezután képessé váltak a szertartásokon feláldozott állatok belső szerveiből kiolvasni bizonyos jeleket. A babilóniaiak az állatok máját tartották a vér gyűjtőhelyének és az élet kiindulópontjának. Ezért került ez a szokás a figyelem középpontjába.1 A másik kedvelt ókori babiloni szokás a halottak lelkeivel való kapcsolattartás volt.

Ezeket a vallási gyakorlatokat Isten az izraeliták számára szigorúan megtiltotta, mivel ezek a pogány szokások képesek elszakítani az emberek gondolkodását az Istenbe vetett hittől. Az Úr Izrael fiai számára egészen más lehetőséget ajánl fel, hogy megismerhessék az ő akaratát.

Isten azt ígérte népének, hogy prófétálás által nyilatkoztatja ki szándékait (lásd 5Móz 18,18)! Az általa választott próféták ezt mondják: „Így szól az Úr” – és a nép az ő szavukra, nem pedig a varázslókra vagy ördöngösökre (3Móz 19,31), hanem a próféták szavára (5Móz 18,15.18) fog hallgatni. Ahogyan az ige Jeremiással kapcsolatban kijelenti: a próféta Isten szószólója vagy „szája” (vö. Jer 15,19).

Az Istennel való beszélgetés hagyományos formája természetesen az imádság, amit a hívők az ószövetség idején is gyakoroltak. Mózes párbeszédet folytatott Istennel (2Móz 32,11–13; 4Móz 11,1–15). A zsoltáros azt írta Istenről, hogy ő „imádságot meghallgató Isten” (Zsolt 65,2)2. Jeremiás imádságában elismeri Isten vezetését és ítéletét önmagára nézve, felhagyva a saját akarattal, a hiábavaló, önnön maga körüli vergődéssel (Jer 10,23–25).

Izrael számára az Isten akarata megismerésének elsődleges forrása a Tóra (a törvény) volt. Mózes írásai és az egyéb szent könyvek a gyülekezet számára az isteni akarat kinyilatkoztatásait képviselték, és annak tekintélyével rendelkeztek. A törvényt magyarázó egyéb írásoknak csekélyebb jelentőséget tulajdonítottak az ószövetség idején. A legnagyobb szerepük a „Ne legyen…”, „Ne tedd…” kezdetű és jellegű (lásd 2Móz 20) tiltó rendelkezéseknek volt. Áldás és átok, jutalom és büntetés, feddés és óvás vagy a halálbüntetés lehetősége tartotta fenn a közösségi rendet, Isten akaratából, amit a Tóra testesített meg.

A próféták, az imádságok és a törvény ismerete önmagukban nem biztosították Isten népe számára az ő akaratának teljes megértését. Az Úr mindezek mellett álmokat és látomásokat adott gyermekei számára, vagy tárgyakon keresztül adott választ a kérdéseikre, úgy mint például az urim és a tummim segítségével. Emellett gyakoriak voltak a megszentelt sorsvetések (1Sám 10,10–21) és a víz kiöntésével (1Sám 7,6) vagy a gyapjú kitevésével (Bír 6,36–40) kapcsolatos jelkérések.

Az urim és tummim olyan tárgyak voltak, melyeknek foglalatát rászőtték a főpap köntösére és az ítélet „hósenjának” középpontjába helyezték azokat (2Móz 28,30). Ezek a tárgyak közvetítették Isten válaszát, meghatározott jelentésükkel.

„Akkor ezt mondta Saul az Úrnak, Izrael Istenének: Tárd fel az igazságot! És a sors Jónátánra meg Saulra esett, a nép pedig megszabadult. Saul ezt mondta: Vessetek sorsot köztem és Jónátán fiam között! És a sors Jónátánra esett.” (1Sám 14,41–42)

Az urim és a tummim segítségével igenlő vagy a nemleges választ lehetett kapni a feltett kérdésekre. Habár nem sokat tudunk a pontos működésükről, de annyit biztosan, hogy használatuk a főpap személyéhez kötődött (5Móz 33,8; Ezsd 2,63). Sajnos ezekről a szent tárgyakról nem maradt fenn pontos leírás az utókor számára, így a valódi méretüket, formájukat vagy anyagukat nem ismerjük. Talán azért is történt ez így, mert Dávid idejétől kezdve – a prófétai kijelentések sokaságának köszönhetően – nem esett több szó a szent kövek használatáról.

Az urim és a tummim háttérbe szorulása ellenére a „sorsvetés” gyakorlata fennmaradt egészen az újszövetségi kor idejéig. A sorsvetés ószövetségi formája sem pontosan ismert előttünk, csak annyit tudunk, hogy az e célra használt kövecskék színeinek jelentése lehetett kulcsfontosságú. Az ókori hívők arra használták a sorsvetést, hogy kizárják az emberi tényezőt a fontos döntésekből, vagyis tárt kapukat nyitottak Isten akaratának érvényesülése előtt. „Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” (Péld 16,33)

Izrael első királyát is sorsvetéssel ültették trónra (1Sám 10,20–21). Az örökséget is sorsvetéssel osztották ki (4Móz 26,55; Józs 14,2; 18,6–8). Majd az újszövetség idején Mátyást is sorsvetéssel választották apostollá Júdás helyére (ApCsel 1,26). Krisztus korában olyannyira általánosan elterjedt szokás volt, hogy az Úr Jézus ruháira is sorsot vetettek a római katonák (Mk 15,24; Mt 27,35). Az újszövetségi hívők számára kézenfekvő volt a sorsvetés gyakorlása a fontos döntéseknél, egészen pünkösdig. Mennybemenetele után az Úr kitöltötte tanítványaira Szentlelkét, hogy ezután – személyes jelenlétén keresztül – ő maga gyakoroljon választást közöttük.

Az ókori Közel-Kelet népei hittek abban, hogy a természetfölötti világból az álmokon keresztül érkeznek üzenetek az emberekhez. Az éjszakai rémálmokat a gonosz lelkek munkájának tartották. A Bibliában Istentől jövő álmokról olvashatunk. Vannak könnyen érthető álmok (1Móz 20,3 „Isten azonban eljött Abímelekhez éjjel, álmában, és azt mondta neki: Meg fogsz halni az asszony miatt, akit elvitettél, mert férjes asszony”; 1Kir 3,5 „Akkor éjjel megjelent Gibeónban az Úr Salamonnak álmában, és ezt mondta Isten: Kérj valamit, én megadom neked!”). És vannak magyarázatra szoruló álmok (1Móz 37,6–7 „Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet álmodtam! Éppen kévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak az én kévém előtt.”; Dán 2. fejezete). A héberek hite szerint Isten „álomban és látomásban szólt” (4Móz 12,6) a prófétákhoz és a szent emberekhez. A látomások, vagyis a próféciák vonatkozhattak a távoli jövőre vagy akár korabeli eseményekre is (vö. Dániel; Máté 24 stb.).

Az ókori időkben az isteni akarat keresése érdekében gyapjút tettek ki (Gedeon, Bírák 6.) és vizet öntöttek. 1Sám 7,6 tudósítása szerint „Összegyűltek tehát Micpába, vizet merítettek, és kiöntötték az Úr előtt. Böjtöltek azon a napon, és ezt mondták: Vétkeztünk az Úr ellen.…” – azaz bűnvallással és böjttel egybekötve gyakorolták a jelkérést. A víz kiöntése egyúttal jelképes cselekedet is volt, ahogy az egyik izraelita krónikás leírja Isten üzenetét: „Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt!” (JSir 2,19) Az Újszövetségben is megtaláljuk a víz és a lelki megtisztulás metaforikus összekapcsolódását például a bemerítésnél, a bűnbánat és a bűnbocsánat eseményének bemutatásakor (Mk 1,4).

A helyes módszer megválasztásán felül mégis a legfontosabb tanulság, hogy minden korban csak a tiszta és hűséges szívűeknek sikerült megtalálniuk Isten akaratát, amennyiben mindvégig szoros kapcsolatban maradtak mennyei Atyjukkal.

Anélkül, hogy olyan közvetlen módon szólna Isten hozzánk, mint az ószövetségi prófétákhoz, ő ma is képes ugyanolyan bizonyossággal vezetni fiait, ahogyan azt az igéjében megígérte nekünk!

Jegyzetek

1. I. Mendelssohn, „Divination” The interpreter’s Dictionary of the Bible, 5. kötet (Nashville: Abingdon Press, 1962–76) 1:857

2. Idézet: Revised Standard Version of the Bible, 1946, 1952, 1971, 1973. (RSV)

3. I. Mendelssohn, „Urim and Thummim” The interpreter’s Dictionary of the Bible, 5. kötet (Nashville: Abingdon Press, 1962–76) 4:740

* J. Randall O’Brien lelkipásztor, Calvary Baptist Church, Little Rock, AR.

Biblical Illustrator, 1990 Summer, 8–10. o.

Ford. Jeviczky Andrea

Megjelent: Szolgatárs 2011/2. számában.

Impresszum

Országos Központi Iroda címe
1068 Budapest VI., Benczúr u. 31. 

Nyitvatartás
Hétfőtől csütörtökig: 9–16 óráig
Személyes találkozáshoz fontos az időpont előzetes egyeztetése.

Telefonszámok
(+36) 1/352-9993
(+36) 1/343-0618
(+36) 20/886-0000 (baptifon)

Fax: (+36) 1/352-9707/103

E-mail
baptist@baptist.hu

Az egyház adószáma
19818513-2-42 

További adatok (számlaszám...)